7.
Elérkeztünk
egy kissé fájdalmas emlékhez. Illetve bonyolult és hosszú
időszakhoz az életemben. De nem bánok semmit és azt hiszem csak
ez számít.
Mint
említettem, néhány értelmes ember is megfordult a topikban. Még
ha nem is írtak oda esetleg semmit, ám felvették velem a
kapcsolatot privátban. Ő is egy volt közülük. Egy kedves lány,
akivel jól lehetett beszélgetni ezekről a dolgokról.
Ekkorra
már megtanultam helyén kezelni a helyén kezelendőt, vagyis nem
belebonyolódni a magánügyekbe, így maradtunk a témánál, és
annyira nem kalandoztunk el a személyes dolgok irányába. Mégis
megkedveltük egymást.
Ekkor még csak 2012-őt
írunk, tehát eléggé az elején történt a vele
való megismerkedés. Nem volt fenn egyik közösségi oldalon sem,
nem látta értelmét. Ő már akkor átlátta az internet hátrányait
is, nem csak az előnyeit.
Beszélgettünk többek között a Vámpírokról is természetesen, és egyik levelében így írt nekem:
-Az
egyik vendégemtől hallottam, hogy a vámpírságnak és a
spiritualitásnak több köze van egymáshoz, mint gondolnánk.
Véleménye szerint, a vámpírok azért vannak, hogy védelmezzék
azokat, akik rendelkeznek ezekkel a képességekkel, mármint erős
spirituális energiával, mert ezek az emberek fogják majd
megmenteni végül a földet.
Ráadásul
az ilyen emberek bevonzzák egymást, ezért is tarthatják őket
megfigyelés alatt, hogy általuk figyeljék meg azokat, akikkel
kapcsolatba kerülnek. Ha azok valamelyikében is megvan ez az energia,
vagy mi, akkor azokkal is felveszik a kapcsolatot, és meg is
tartják. Mármint folyamatos infókat közölnek vele egészen
addig, míg eljön az idő. Azt nem tudom minek az ideje, gondolom az
erők egyesítésének, vagy ilyesmi.
Állítólag vadásznak a
spirituálisokra, mert ők az egyetlenek, akik nemcsak hogy
szembeszegülnek a felsőbb hatalommal, de energiájuk révén
győzhetnek is felettük. És nem csak felettük, de az idegenek
felett is! Erről valahol mintha már olvastam is volna. Lehet benne
valami, hiszen nem véletlenül tiltották a spirituális dolgokat,
és nem véletlenül alakították úgy a papok, hogy az emberek ne
higgyenek benne, merüljön feledésbe, és aki mégis űzi ezt a
tevékenységet, azt kinevessék, ne vegyék komolyan. Azt már
olvastam, hogy az ilyen emberek úgy fel tudják fejleszteni
meditációval azt az energiát, ami végül is mindenkiben benne
van, hogy az az energia elegendő lenne egy egész város
áramellátásához! De ugyanakkor ezek az emberek sohasem a rosszra
használják ezt az energiát, csakis jó célokra. Tanításaikban
is erről beszélnek. Hát, nem tudom, én nem vagyok annyira
spirituális, de azért lehet ezekben a dolgokban valami, nem?
-Hm,
ez valóban érdekes, és nem is tartom lehetetlennek.-reagáltam a
levelére.- De a vendéged honnan szedte ezeket, kitől?
-Nos
a férje a titkosszolgálatnál dolgozik, ezért nagyon sok dologgal
kapcsolatban inkább titokzatos, mint konkrét, mert vannak dolgok,
amikről nem beszélhet, de hogy honnan szedi az infóit, azt nem
árulta el. Nem tudom, hogy a férjétől, vagy annak valakijétől,
de nagyon természetes módon beszél róluk, mintha mindig is
köztudott lett volna, hogy ők itt élnek, és éltek kötöttünk.
Azt
mondta, hogy ő tudna olyan dolgokat mondani, amin nagyon
meglepődnék, de aztán jöttek hozzám más vendégek is, így
elmaradt a beszélgetésünk. Ő elég gyakori vendégem, ezért
nemsokára ismét jönni fog. Próbáltam külön beszélgetésre is
invitálni, de azt mondta túlságosan elfoglalt ahhoz, így is
épphogy be tudja préselni a rám, illetve magára szánt időt, meg
a férje nem is nézné jó szemmel a dolgot. Egyébként nem olyan
régen ismertem meg őt, és szerencsére szeret hozzám járni,
ezért mindig kiszedek belőle valamit, mikor van rá lehetőségem.
Van, hogy többen is vagyunk, olyankor nem szívesen beszél ezekről
a dolgokról, mert azt mondta, nem szeretne sem ő, sem a férje
állítólagos öngyilkos lenni. Ez ugyanis nagyon dívik mostanság.
A
másik dolog pedig, mikor ilyen dolgokról beszélgetünk, mániája,
hogy a mobilomat, és az övét is, kikapcsolt állapotban "elzárjuk"
a mikróba. Eleinte furcsállottam, de aztán elmondta, hogy a
mobilok miért is kerültek forgalomba. Míg az emberek azt hiszik,
hogy ez is csak egy kényelmi cikk, mely az ő érdekeiket, éa
persze a kényelmüket szolgálja, addig a megfelelő ember a
megfelelő helyen simán lehallgathatja, amiről a mobiltulajok
beszélgethetnek. Hát, ezen már meg sem lepődünk, nem igaz?
-Nekem
már aligha lehet olyat mondani bizony, amin meglepődnék.
Azért
ha lehet, engem meg a fórumot ne nagyon hozd szóba.
-Nem
említettelek téged, vagy a fórumot, úgy szoktam mondani neki,
hogy olvastam korábban valahol a neten. Így nem egyoldalú a
beszélgetés, mert én is tudok mondani néhány dolgot, ami persze
neki már nem újdonság, és ő is hozzátesz ezt-azt, amit
érdeklődve figyelek. Kb 2 alkalommal (kb. két hetente jön) az
előtt kezdett hozzám járni, hogy felvettem veled a kapcsolatot.
Tőle hallottam először ezekről a hajmeresztő dolgokról, ezért
is kezdtem el keresgélni róla a neten, és így akadtam végül
rád, illetve a fórumodra. Eleinte nem nagyon hittem benne, vagyis
nem tudtam mit is higgyek, de tőled sok dologban bizonyságot
kaptam, és most már teljesen nyitottan állok ezekhez a dolgokhoz.
Én is óvatosabb vagyok ezek után, így mindig csak finoman
érdeklődök, hogy ne legyen feltűnő, és részletesen nem szoktam
elmondani amit már tudok, csak nagy vonalakban, azt is azért, hogy
tudjam, mit mond rá, mi a véleménye róla. Szerintem teljesen jó
úton haladsz, mert amiket eddig sikerült kiderítened, úgy vettem
észre, a legtöbbről neki is tudomása van. Valószínűleg a
férjétől, vagy a barátaiktól. Nem szokott neveket
említeni, és vannak dolgok, amik elől elzárkózik, mármint
attól, hogy részletekbe bocsátkozzon, de így is érdekes dolgokat
szokott mondani. Mondjuk azokról már te is tudsz, de nekem még
újak voltak. Legutóbb például azt mondta, hogy azért is nem
mondhat konkrétumokat, mert bizonyos emberek védelmét titokban
kell tartani. Ha kiderülne, hogy mi rejlik bennük, (valamiféle
belső energiát említett) és fény derülne a konkrét
személyükre(most emberekről beszélek, nem vámpírokról), akkor
könnyen rájuk találnának a "rossz" fiúk, úgy nevezte
őket, hogy a kaszt emberei, ha ez mond neked valamit, és
levadásznák őket, az pedig nem lenne jó senkinek. Talán
legközelebb belemegy némileg a részletekbe is. Jó lenne, mert így
még vannak homályos dolgok. Bár, ahogy téged ismerlek, az éles
eszednek köszönhetően már talán tudod is, miről van szó!
Akkor
még nem annyira tudtam, csak kapizsgáltam, mostanra viszont már
egészen jól átlátom- remélem.
Levelezésünk,
beszélgetésünk nem volt hosszú életű, legalábbis nem a fenti
formában, hiszen történt valami.
Valami,
amire nem számítottunk.
8.
Egy
bizonyos ideig nem jelentkezett így kezdtem aggódni, hiszen
akárhogyan is nézzük, belekeveredett elég rendesen az egész
katyvaszba.
Közben Clara is jelentkezett, ha jól rémlik- hiszen már régen volt- érdeklődtem nála, nem-e tud róla valamit, és közölte velem, hogy ő már több infót nem fog szivárogtatni nekem, sőt akitől kapta az infókat, ő sem. Vagyis a vendége.
Na most, ekkor rezeltem be kissé, hogy ezt meg mégis hogy a csudába értette?? Nem elég hogy nem jelentkezik a beszélgető partnerem, ráadásul mi az hogy több infót nem fog szoltáltatni? Mire gondol ilyenkor egy józan paraszti ésszel rendelkező emberke?
Semmiképpen sem arra, ami végül kiderült, hiszen szerencsére hamarosan felbukkant.
Meglepetésemre, nem is akármilyen hírrel érkezett.
-Egy
nagyon különös nő tett nálam látogatást. Mikor belépett, azt
hittem csak új vendégem érkezett, de mikor ránéztem, szó
szerint kirázott a hideg. Még sohasem fordult velem elő ilyen, és
leszögezném, hogy a férfiakra bukom, de ez a nő, olyan gyönyörű
volt, hogy csak na. De lehet, hogy nem is a külseje volt az, ami
elképesztett, hanem inkább a kisugárzása.
Megkérdezte,
hogy tudom-e ki ő, és én azt mondtam, hogy nem, de azt hiszem,
sejtem. Nem mondott semmit, csak sejtelmesen elmosolyodott. Aztán
belekezdett a mondandójába, és én csak néztem nagyokat. Tudott
mindent, ami velem kapcsolatos!!!! A nevemet, a címemet, a
telszámomat, és azt is tudta, hogy kb. mikről tudok a vámpírokkal
kapcsolatosan. Említett téged is.
Azt
mondta zűrös vagy, de ez jól jön nekik. Azt nem mondta miért.
Annyira nem volt közlékeny bizonyos dolgokkal kapcsolatban, sok
kérdésemre nem válaszolt, viszont előállt valamivel, amire nem
számítottam. Mivel egyedülálló vagyok, és "jó a vérem"
(még a vércsoportomat is tudta!), ezért azt mondta, tenne egy
üzleti ajánlatot. Mivel tudják, hogy imádok fotózni, és
régebben foglalkoztam divatfotózásokkal, no meg
természetfotózásokkal is, elintézik, hogy külföldön, egy
mesterfotós tanfolyam elvégzése után, amit ők állnak, együtt
dolgozhassak, a legnevesebb fotósokkal, akik beavatnának a fotózás
minden rejtelmébe.
Ezt
mind a donorságért cserébe, no és persze ezzel hallgatási
fogadalom is jár, amit "véresen" komolyan vesznek. Azt
mondta, csupán néhány órám van eldönteni, hogy akarom-e, vagy
sem. Vissza fog jönni a válaszomért!
Tudom,
hogy mire megy ki ez az egész, mármint hogy rólad akarnak
"lekoptatni", és ez tényleg egy nagyon jó ajánlat,
annál is inkább, mivel már rég óta szeretnék ezzel foglalkozni,
csak túlságosan drága lett volna egy jó felszerelés, a
tanfolyamról nem is beszélve, de attól függetlenül kicsit
tanácstalan vagyok. Tudom, hogy nem dönthet senki helyettem, de te
mit tennél??
Beletelt egy kis időbe
mire észhez tértem ezek után, de biztosítottam róla, akárhogyan
is dönt, én itt leszek és remélem azért még tarthatjuk majd a
kapcsolatot.
Azonban
féltettem is, hiszen na, mégis csak egy hatalmas váltás. Közben
mérges is voltam Rájuk, amiért fogták magukat és belekavartak a
dolgokba. Ismét!
Továbbá
hibáztattam magam, hogy belekeveredett a fórumom által.
Ez
egyértelműnek tűnt. Én indítottam, és ezzel olyan lavina indult
el, ami sok embert magával sodort.
Csakhamar pedig
megkaptam tőle a következő üzenetét. Hiába is reméltem titkon,
hogy nem ezt fogja választani, valahol mégis tudható volt, hogy
-igen- lesz a válasza. Nem a semmiért álltak elő olyan
ajánlattal, ami annyira nagyon kecsegtető.
-Hát
itt vagyok, és megírom „utolsó” levelemet neked. De csak
egyenlőre az utolsó, ugyanis megkérdeztem, és beleegyeztek az
időnkénti értesítésekbe ha nem szegek meg vele semmilyen
szabályt. Gondolom, ebből már rá is jöttél, hogy igent mondtam.
De előtte mindent megkérdeztem, és nagyon megnyugtató a helyzet.
Ezeket elárulhatom, ezt is megkérdeztem.
Tehát,
aláírtam a szerződést, mely röviden, tömören és érthetően,
a lényeget tartalmazta. (apró betűs rész nem volt).
A
szerződés bármely fél szempontjából felmondható, nem örökre
szól, kivéve a titoktartási részt. Az elengedhetetlen,
megszeghetetlen, és örök. Nem beszélhetek róluk soha, ellenben
magamról bármikor bárkinek. Ha már nem szeretném a donorságot,
mert úgy vélem, a magam lábán is meg tudok állni, akkor
felbonthatom az egyességet, de a számat továbbra is tartanom kell.
Amíg azt nem szegem meg, élhetem az életem. Kihangsúlyozta, hogy
nem azért vannak, hogy ártsanak. Egy időben nem volt lehetőség
szerződésbontásra, de a Tanács megenyhült ez ügyben némileg
azzal, hogy a titoktartás megszegésének tilalmát figyelembe véve,
„kiléphet” bárki, de onnantól kezdve csak magára számíthat,
és visszalépésre sincs lehetőség. Mindenki maga dönt az
életéről, nem szólnak bele semmibe, mert nem az a feladatuk, hogy
bármiben is korlátozzanak, csak a hallgatás, ami számít. Persze
szemmel leszek tartva ez miatt, de azt hiszem ez nem újdonság,
hiszen eddig is figyeltek néha.
Biztosított
róla, hogy végig mellettem lesz, velem utazik, és semmit sem kell
egyedül csinálnom. A többit meg fogom írni, ha már ott leszek.
Nagyon izgulok, kérlek szoríts, hogy minden rendben legyen!
Az
út szerencsére nem volt zűrös a számára, bár nagyon elfáradt,
de ez érthető.
A
későbbiekben is beszélgettünk, leveleztünk, tarthattuk a
kapcsolatot. Nagyon jól ment neki a fotózás, ügyes volt. Tudtam,
hogy így lesz. Beleadott mindent, csak nem gondolta, hogy ennyire
strapás a fotósok élete. Persze közben nyelvet is tanult. És
semmit sem bánt meg.
Nekem
a hangulatom ingadozott. Ahogyan az életem is, hol fent volt, hol
lent, mármint a mindennapi dolgok.
De
amikor jelentkezett, azért mindig felvidultam.
-Én
jó embernek ismertelek meg. Kotnyeles, de jó!! Én általában
mindig a szívemre, és a megérzéseimre hallgatok, és azok azt
súgják, hogy jó ember vagy. Ezt különben ők is tudják!
Nem
gondoltam volna soha, hogy ez fog velem történni, és mégis
megtörtént! Ami akár lehetne némi remény mások számára is, ha
éppenséggel beszélhetnék róla, de nem tehetem. Sokszor olyan
frusztráló ez az érzés, hogy tudsz valamit, amit mások nem, de
mégsem beszélhetsz róla, mert a tét nagy. Ez megőrjít! De
persze örülök, hogy így alakult, azt viszont nagyon sajnálom,
hogy neked nem alakult úgy, ahogy szeretted volna. Igazából sosem
mondtak rólad rosszat, sőt, én úgy vettem ki, hogy van köztük
valaki, egy férfi, akinek kimondottan szimpatikus vagy. Mondjuk már
jó ideje nem hallottam felőle, és ahogy én tudom, ő nem is
tartozik a Tanács befolyása alá.
Tudd,
ha a helyzet a világban rosszabbra fordul, és bekövetkezik az,
amitől sokan tartanak, neked és a családodnak biztos helyetek
lesz. Abban a hitben hagytak, hogy nem kapsz tőlük védelmet, de
én tudom, hogy nem így van. Láttam azoknak a névsorát, akik
védelemben részesülnek, vagy védettséget élveznek majd, ha oda
kerül a sor, és ti is rajta voltatok. Ezt "kisírtam",
hogy elmondhassam, főként, hogy ilyen rossz volt a kedved.
Jól elbeszélgettünk
így is, hogy ő donor lett. Sőt néhány kérdésemre
válaszolhatott is.
-Az első kérdésed az volt, hogy fáj-e a donorság? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de mint minden mást, ezt is meg lehet szokni. Legtöbbször úgy zajlik, mint egy hétköznapi véradás, tűvel meg tasakkal, de volt már rá példa, hogy csuklóból adtam, mert messzi helyen voltunk éppen és nem volt kéznél semmi más. Na attól eléggé paráztam, de végül is nem volt semmivel rosszabb, mint a tű. A nyáluk elég érdekes. Olyan, mintha enyhe fájdalomcsillapítót tartalmazna, arról nem is beszélve, hogy nagyobb mennyiségben teljesen összeforrasztja a sebet!
Egyik
levelezésünk alkalmával, megkérdeztem még ezt-azt tőle.
-Néhány
kérdés megfogalmazódott bennem. Többek között, mégis milyen
donornak lenni, milyen amikor vért kell adnod?
A másik,amit nem igazán értek, hogy ha egyszer vannak függetlenek, mint
ugye "C,", őt üldözik, ám ennek ellenére mégis tartják a
függetlenek a kapcsolatot, más, nem független vámpírokkal is?
Aztán itt vannak a Háttérhatalom emberkéi-na ez is nagyon
érdekelne. Azt tudom, hogy ők a Kaszt emberei, de biztosan sok minden
van,amit még nem tudok róluk. Kíváncsi lennék, hogy ők emberek-e? Mármint nem-e valami keverék faj, vagy esetleg idegenek?
A másik,amit nem igazán értek, hogy ha egyszer vannak függetlenek, mint
ugye "C,", őt üldözik, ám ennek ellenére mégis tartják a
függetlenek a kapcsolatot, más, nem független vámpírokkal is?
Aztán itt vannak a Háttérhatalom emberkéi-na ez is nagyon
érdekelne. Azt tudom, hogy ők a Kaszt emberei, de biztosan sok minden
van,amit még nem tudok róluk. Kíváncsi lennék, hogy ők emberek-e? Mármint nem-e valami keverék faj, vagy esetleg idegenek?
-Az első kérdésed az volt, hogy fáj-e a donorság? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de mint minden mást, ezt is meg lehet szokni. Legtöbbször úgy zajlik, mint egy hétköznapi véradás, tűvel meg tasakkal, de volt már rá példa, hogy csuklóból adtam, mert messzi helyen voltunk éppen és nem volt kéznél semmi más. Na attól eléggé paráztam, de végül is nem volt semmivel rosszabb, mint a tű. A nyáluk elég érdekes. Olyan, mintha enyhe fájdalomcsillapítót tartalmazna, arról nem is beszélve, hogy nagyobb mennyiségben teljesen összeforrasztja a sebet!
Volt
egy nagyobb sérülés a lábamon, ami miatt nem húztam soha
halásznacit vagy szoknyát, mert csúnya volt a heg, egyébként egy
balesetben szereztem még kiskoromban, mikor sikerült biciklivel egy
autó elé kerülnöm, szerencsére elég jól megúsztam, de ez a
hatalmas heg, egy életre ott maradt. Na, és képzeld, hogy
megkérdeztem, hogy ezen is lehetne-e javítani valahogy, mire F.
furcsán nézve rám azt mondta: nem tudom, még nem próbáltam
soha. Aztán (vigyázat, kicsit gusztustalan rész jön) jól
benyálazta a tenyerét, majd rátette a csúnya hegemre. Igaz, hogy
3-szor kellett ezt megismételni, de képzeld, teljesen eltűnt!! Hát
bizony akkor ott sírva fakadtam. Akkor persze megint furcsán nézett
rám, és azt kérdezte, nem inkább örülnöm kéne? Én meg azt
feleltem, én így szoktam örülni. Erre felkacagott. Akkor láttam
először és utoljára önfeledten nevetni. Mindig kedves, és
mosolygós, de ez mégis más volt. Na mindegy, ez nem is tartozott
ide, csak gondoltam leírom.
A
második kérdésedre válaszolva, én nem tudok róla, hogy a
függetlenek kapcsolatban állnának a Tanács vámpírjaival, mert
erre nem igazán van példa, kivéve a C.-s esetet. Ő valamiért
olykor felkeresi őket, de gyanítom, hogy arról a Tanács
közvetlenül nem tud. Inkább csak neki is vannak segítői, akik
persze nagyot kockáztatnak ezzel, de biztosan tudják, miért
teszik. Nekem erről nem beszéltek.
Nekem
úgy tűnt, hogy a Kaszt emberei eléggé a tabu témába tartoznak.
Azt tudom róluk, hogy nem emberek, hanem valami mások, amit F. egy
furcsa szóval fejezett ki (persze nem tudtam megjegyezni), de az
bizos, hogy én még nem hallottam ezt a szót soha. Tehát, nem
emberek, nem vámpírok, hanem egy elég magas szinten lévő idegen
faj. Magasabb, mint a vámpírok. Azt vettem észre, hogy inkább
csak a velük kapcsolatos dolgokról beszélnek szívesen, a többiről
szerintük egyenlőre jobb, ha nem tudok.
Azonban ez is véget
ért, és ismét egy fordulat következett be a történetben. Ez aztán
már több volt a sok/k-nál.
-Képzeld,
éjfél körül, szokatlan látogatóm volt. Valami „nagykutya”
azt hiszem, legalább is úgy vettem ki. Személyesen keresett fel,
hogy beszéljen velem. Mikor a szobámba lépett, azt hittem dobok
egy hátast, mert olyan kisugárzása volt, hogy még a szó is belém
szorult. Hirtelen nem tudtam, hogy hívnak. A többségnek nincs
ilyen kisugárzása, csak az „idősebbeknek”. Ebből is lehet
tudni, hogy ki az, aki már jóval elmúlt pár száz éves. Szóval,
először nem tudtam, hogy ki ő, mi ő, persze azt egyből levágtam,
hogy más, mint én. Azt mondta, tudja, hogy milyen keményen és
kitartóan tanulok, és dolgozom, a munkáim közül is látott
párat, és nagyon tetszettek neki. Azt mondta, hogy azért van itt,
hogy felajánljon egy lehetőséget számomra.
Ha
elvállalom, akkor közéjük kell tartoznom! Ez olyan posztot
ajánlott, amire embereket nem alkalmaznak! Egyetlen napot kaptam
rá, hogy átgondoljam. Jóságos ég! Csak egyetlen napot!!!
Én
szinte naponta találkozom velük, csodálom őket és felnézek
rájuk, de hogy olyanná váljak, mint ők?? Jajj, nem tudom!! Azt
hiszem, ez egy jó lehetőség, de az is lehet, hogy tévedek. Te
mit gondolsz erről? Tudom, hogy nekem kell döntenem, és azt is
tudom, hogy kisebb gondod is nagyobb most annál, hogy ezzel
foglalkozz, de ha csak néhány mondatban írsz, nekem már az is
elég! Fontos a véleményed még akkor is, ha a döntés az enyém!
Bár most nagyon úgy érzem, hogy képtelen vagyok a döntésre!!
Még a munka alól is felmentést kaptam mára, hogy alaposan
átgondolhassam ezt, de csak járkálok fel-alá a szobában, és
hol a körmömet, hol a szám szélét rágom idegességemben! Már
a donorság lehetősége is elképesztő volt számomra, de ez,
túltesz mindenen!
Ha tudsz, kérlek írj
valamit, mert menten megőrülök!
Khm... most erre mit
is lehet reagálni???
Nem a legjobb irányba
haladtunk, viszont volt egy olyan érzésem, hogy a későbbiekben
még hallok felőle bizony, és hogy nem a semmiért alakulnak így a
dolgok. Ismét csak azt tudtam neki mondani, hogy nekem sajnos
nincsen elég nagy rálátásom az egészre, de akárhogyan is
döntsön én mellette állok, és vele együtt izgulok, ahogyan
akkor is így volt, amikor az előző ajánlatot elfogadta.
Hogy is tudnék
elfordulni tőle, amikor azért történik mindez, amiért odatévedt,
ahova. Bár közben biztosra vettem, hogy ez volt a sorsa, hiszen már
előttem is érdekelték ezek a dolgok. Így aztán ha nem általam,
hát máshogyan keveredett volna bele. Egyértelmű volt, hogy mi
lesz a válasza számukra. Amint jött tőle a levél, bebizonyosodott, hogy ismét igazam lett.
-Drága Barátnőm!
Az
egyik szemem sír, a másik pedig nevet, ugyanis meghoztam végre a
döntésemet. Ez már végleges, mert az első döntésem nem ez
volt, de aztán végül mégis ez mellett tettem le a voksom. Szóval,
ezt nem tudom szebben megfogalmazni: végül mégiscsak őket
választottam. Persze ezt ne úgy értsd, hogy veled szemben, mert
inkább úgy mondanám, hogy az ember vs vámpír küzdelemben végül
a vámpír kerekedett felül. Nem tudom, hogy jól döntöttem-e, és
nem tudom, hogy meg fogom-e bánni, de ez lett a vége, és ez már
végleges. Nagyon félek, nagyon izgulok, de hiszem, hogy mint máskor
is, itt is megállom majd a helyem. A belerázódás hosszas folyamat
lesz, ezt már tudom, de bízom benne, hogy abba is hamar belejövök
majd, ahogy abban is bízom, hogy ettől függetlenül fogunk még,
ha találkozni nem is, de levelezni, ahogy eddig. Tudom, hogy az még
sokára lesz, de kivárom, hiszen időm lesz bőven. Most búcsúzom,
de nagyon remélem, hogy hamarosan visszatérek! Most jó hogy nem
látsz, mert csak szipogok itt, és már teljesen eláztattam a
billentyűzetet. Ez most olyan, mintha új életet kezdenék, ezért
is olyan félelmetes, és egyben izgalmas.
Nagyon
vigyázz magadra és a gyönyörű gyermekeidre! És ne szomorkodj,
mert nem veszítesz el. Én amúgy sem hagynám.
Mit is mondhatnék,
még jó hogy írnom kell és nem beszélnem, mert a zokogástól egy
szavamat sem értenéd.
Tehát ennyi volt,
felszívódik mint szürke szamár a ködben, én pedig ülhetek a
valagamon, és megpróbálhatom elterelni a figyelmemet, hiszen
sokáig nem fogok hallani felőle. A türelem nagy erény- lenne, ha
lenne türelmem. Ami nincs. Azonban lehetőségem nuku, tenni bármit
is, így marad a kínzó várakozás, hogy talán egyszer, valamikor
jelentkezik még. Vagy nem. Sose tudni.
Elkeseredtem. Ismét.
Franc az egészbe! Ez végképp betette a kaput, törölni akartam a
topikot, megszakítani mindenkivel a kapcsolatot, elfelejteni az
egész eddigit! Végképp kiszállni és letojni mindent és
mindenkit. Hát kell ez nekem? Hát nem elég zűrös az életem így
is? Mi a frászkarikát képzeltem? Mégis mit akarhatok én, a kis
senki, aki csak belekontárkodik mindenbe és ezzel az emberek életét
veszélyeztetem...
Lelkiállapotom a
legnagyobb jóindulattal is kaotikusnak volt mondható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése