9. fejezet

                                                            9.

  Nem sokáig tépelődhettem, hiszen az életem is zűrzavaros lett. Egycsapásra összeomlani látszott minden, amikor addigi lakásunkat eladták a fejünk fölül. Megtehették, mivel albérlet volt. Ott lebegtem a semmi közepén három gyerekkel. Se lakás se semmi.... hát most mi lesz??? Mehetünk a híd alá, vagy mégis mi lesz így? Ilyen nincs és mégis van...A változás amúgy is a halálom. Ez pedig nem kicsi változás.

Gyors s.o.s. telefon családnak, kétségbe esés, és a megoldás bőszen való keresése következett. Lehetőségként felmerült néhány dolog, közöttük az is, hogy odaköltözünk mamámékhoz, amíg nem lesz valami jobb megoldás. Közben albérlet keresés lázasan. Meglehetősen hamar találtunk is szerencsére, pedig három, még viszonylag kicsi gyerekkel alig volt esélyünk rá.

Közben indult egy pályázat, önkormányzati bérlakások bérlésére. Hosszútávú megoldás és olcsóbb is, mint a sima albérlet.

Nos, megpróbálkoztunk vele, viszont, kb.1:1000-hez volt az arány, és nem a mi javunkra billent a mérleg nyelve. Mert olyasmiket vettek elsősorban figyelembe, amiknek nem feleltünk meg.

Pl. Ha valaki évekkel ezelőtt regisztrált és évek óta próbál ilyen lakáshoz jutni, ők vannak előnyben- ez egyértelmű. Én akkor és ott regiztem először. Vagyis eléggé hátul kullogtunk.

Azzal pedig nem kerültem előrébb a listán, hogy itt a három gyerek... no comment. Ráadásul a lakás eladása, és a pályázat eredményének időpontja messze esett egymástól, vagyis mindenképpen kellett egy albérlet. Erre a pályázatra amúgy sem számítottam egyáltalán.

Aki valaha is költözött, az tudja mivel jár mindez. Nem is annyira az összepakolás, bár a három gyerekkel együtt járó cucc mennyiségének láttán, szerintem sokan inkább világgá futottak volna. De maga az idegeskedés sem semmi. Arról nem is beszélve, hogy mennyibe kerül a lecipekedés, átcuccolás, felcipekedés, stb... hiszen költöztetők kellenek, és ők nem ingyééé jönnek ám. Családi és baráti összefogás is szükséges a dobozok hordása terén... szóval na, nem kis meló.

De ez is megvolt.

  Átköltöztünk, beköltöztünk az új albérletbe, amit hosszútávra terveztünk kibérelni. Amúgy is így adta ki a csávosz a lakást.

Nekem meg kellett a biztonság, pláne a gyerekek érdekében.

Pár hete laktunk ott, még ki sem pakoltam az összes dobozt, amikor jött a telefon, hogy megkaptuk az egyik önkormányzati lakást. Hát köpni, nyelni nem tudtam hirtelen, csak hebegtem-habogtam, a nő meg nem értette mi bajom van, miért nem örülök. Örültem én, hogy is ne örültem volna, csak jajj... ismét agyalás mi legyen. Mellette és ellene érvek jöttek, persze nem kellett sokat töprengeni, igent mondtam.

Újabb költözés, két hónapon belül a második- agyam eldobom időszak.

Nem csak nekem, hanem a csemetéknek sem volt egyszerű. Éppen hogy megszokták az egyik helyet, irány a másik. De az olcsóbb is, és ami a fő, hogy nem adják el a fejünk fölül. Gyerekekkel pedig a biztonság az elsődleges.

Igaz ugyan, hogy más környezet, és a suli is messzebb van. Sebaj, valamit valamiért.

  De ez az egész már tényleg a lehetetlen kategória volt számomra! Hogy a csudába sikerült elsőre, amikor mások évekig próbálkoznak?? Nem értettem, csak örültem mint kutya a farkának. Hosszú idő után először nyugis időszak jön vajon? Biztos hogy elhihetem?

Kulcsokkal a kezemben már biztos volt! És örültem.

Nem sokkal később tudtam meg, hogy Clara keze is benne volt a dologban. Húha! Na ez a nem semmi! Hálás voltam, ami szerintem érthető. Azóta is viszonylagos nyugalomban telnek az évek. A gyerekek növögetnek, én pedig olyan munkahelyet találtam, aminek hála normális viszonyom lett az emberekkel.

  Sokáig voltam otthon egyedül, elszigetelve, csak a gyereknevelésre figyelve, ami nem feltétlenül tett jót. Ott volt bennem természetesen a szuper vidám csajszi, csak nem tudott kijönni. De ezen a melóhelyen a munkatársakkal hamar megtaláltam a közös hangot. És kinyíltam.

Az előző munkahely nem volt nekem való. Ám arra jó volt, hogy egykori, gyerekkori traumámat helyre tudjam tenni, hiszen mit ad a sors? Hát azt, hogy a csajszi, aki anno megkeserítette általános iskolabeli éveimet, pont pár hétre jött oda melóba, mint ahogyan én odakerültem. És ha hiszitek ha nem, úgy viszonyult hozzám, mintha semmi sem történt volna akkor. Először azt hittem, hogy megbánta, de kétlem, mivel teljesen természetesen mesélt azokról az időkről később, amikor már kávézgatni jártunk együtt. Elmesélte mennyire pocsékul bántak vele a szülei, mennyit bántották, bezárták, verték, ilyesmi, és hogy az otthoni bántásokat máshol-iskolába-adta tovább. Csak erre volt jó az a munkahely. Utána leltem rá a megfelelő állásra.

  Közben sokszor érdeklődtem egykori barátnőm, E.- iránt, tud-e valaki róla valamit? Másodkézbeli információk jutottak csak el hozzám róla. Hogy jól van, de nagyon megváltozott, hiszen ez velejárója a Vámpírrá válásnak. És legyek türelmes. Én és a türelem- mint tűz és a víz...ezt mindenki tudja.

Kellemes meglepetésként ért, amikor olyan egy év elteltével üzenet jött tőle. A karakterek itt-ott olvashatatlanok voltak, de kikövetkeztethetőek.

-Drága Barátnőm!

Végre jelentkezhetek, bár igazából még csak titokban!
Tudom sok idő telt el azóta, hogy utoljára jelentkeztem, de nekem az idő most valahogy másként jár. 24 óra nagyon kevésnek tűnik, annyi a teendő és a tanulnivaló. Képességeket fejleszteni, közben pedig 3 nyelvet tanulni egyszerre, nem egyszerű feladat, bár mi tagadás, egészen jól boldogulok vele! Ja és az informatikai ismereteimet is bővítettem, így most már én is tudok egy-két számítógépes trükköt, amivel kapcsolatba léphetek veled, bár egyenlőre te még nem tudsz válaszolni nekem, de majd arra is találok valami megoldást, ne aggódj.
Sajnos a régi címemet a levelekkel együtt zárolták, hogy ne férhessek hozzá, mostanra pedig bizonyára törölték is, így sajnos sem elolvasni, sem válaszolni nem volt lehetőségem rájuk, mert abban biztos vagyok, hogy azóta írtál egy csomó levelet, ahogy téged ismerlek.
Nem tudom, mi van veled, csak remélhetem, hogy jól vagy, bár az a bizonyos hatodik érzékem azt súgja, hogy valami nincs rendben. Ne haragudj, ha tévedek, mivel egyes képességek fejlesztését csak most tanulom, de ennek ellenére van bennem egy különös érzés veled kapcsolatban, ami arra enged következtetni, hogy valami baj van. Úgy érzem, hogy szomorú vagy, és nagyon magányos, de lehet, hogy tévedek. Csak remélni tudom, hogy nincs igazam, és jól vagy. Sajnos jelenleg nagyon messze vagyok, mondhatni a világ másik szegletén, így esélyem sincs arra, hogy meglátogathassalak. Most még egyébként is nagyon szemmel vagyok tartva, hiszen még „gyermeknek” számítok, akit folyamatosan figyelni és tanítani kell. De meg vannak elégedve velem, mert gyorsan tanulok.
Annyi mindent mondanék, de sürget az idő és nekem mennem kell! Csak szerettem volna, ha tudod, hogy nem felejtettelek el, és egyébként is megígértem, hogy bármi áron, de jelentkezni fogok! Erre a címre nem tudsz válaszolni, mert igazából nem is létezik, de jelenleg sajnos nincs más lehetőségem a kapcsolattartásra. Mindent ellenőrzés alatt tartanak, ezért is volt fontos számomra, hogy először a számítástechnika csínját-bínját sajátítsam el.
Ezen kívül teljesen új személyazonosságot kaptam, így a nevem is más lett, amit egyenlőre még nem árulnék el, nehogy bajba keveredj miatta, de te továbbra is hívj nyugodtan a régi nevemen, hisz azon ismertél meg! Most még nem tudsz írni nekem, de majd létrehozok egy levédett helyet, ahová majd tudsz válaszolni, legalábbis egy alkalommal mindenképp, aztán majd elvándorlunk egy másik helyre. Ja, még mielőtt elfelejtem, Clara is jól van, épp a napokban látogatta meg F-et, így volt szerencsém néhány szót váltani vele. Ő még eldugottabb helyen rostokol, mint mi, és persze hamarosan onnan is továbbáll. Még jó, hogy ilyen nagy a világ, így mindig van hová menni! Ja, és tényleg rengeteg földalatti titkos hely létezik!! A saját szememmel láttam néhányat! Elképesztő!
Most már tényleg mennem kell, mielőtt valaki rájönne mit is művelek. A postafiókodat már jó ideje nem ellenőrzik, ezért is vártam eddig, vártam a megfelelő pillanatra. Most eljött, így írtam, és majd még fogok is, de sajnos nem tudom mikor és hogyan. Kérlek ne legyél magad alatt, ha pedig nem vagy, akkor pedig csak így tovább!!!
Ja, és képzeld, jelenlegi „állapotomban” az érzelmek 1000x-esére nőttek bennem! Hihetetlen, hogy most mi zajlik bennem, szavakkal le sem tudnám írni. Van, hogy fantasztikus, van hogy kétségbeejtő, attól függ, hogy éppen milyen érzelmi állapotban vagyok. Sajnos a harag és düh is 1000x-es, így nagyon kell ügyelnem az érzelmi ingadozásom kontrollálására. De ettől függetlenül jól vagyok! Szóval ne aggódj, és mindenképpen fel a fejjel!

  Legalább kiderült, hogy alapjában véve minden oké, persze iszonyat rossz volt, hogy nem tudtam neki válaszolni és ismét csak várakozásra kényszerültem.

Egy bizonyos idő elteltével olyan lesújtó hír érkezett, mely szerint nem akar velem szóba állni, pedig megtehetné. De nem akar....

Kész, ennyi. Mi a franc történt vele? Értem én, hogy megváltozott, na de ennyire? Nagyon elegem lett. Beletelt némi időbe, mire elfogadtam ezt a tényt is. Mindig mindent el kell fogadni, már kezdtem unni.

Tenni soha semmit nem lehet, csak ülni a babérjainkon. Hát hogyne lenne ez kiborító bárki számára?

  A topikot végül nem szüntettem be, erre-arra kalandoztam tovább. Mindenféle érdekes dolgok keltették fel a figyelmemet. Nem mondom, hogy kitudtam verni egykori barátnőmet a fejemből, de nagyon próbálkoztam vele, ahogyan az elfogadással is.

Idővel rájöttem, hogy minden és mindenki tényleg összefüggésben áll egymással, és bár látszólag különböző dolgokról írtam a topikban, azok között mégis sok kapcsolat volt kimutatható. Az, hogy az embereket mennyire megtévesztik, a történelmet mennyire meghamisítják, az ember létrejötte és az emberi lét értelme.... kik állnak minden mögött, mi a céljuk, mikor mi fog bekövetkezni.... lassan kezdtem előre látni a dolgokat, és a mögöttes tartalmakat kiolvasni minden témából, pedig is akarták elbújtatni hamis információk mögé a valóságot.

Persze segítségem is akadt, ha nem is konkrét információk képében. Folyamatos levelezésben álltam a kezdet kezdetén elolvasott könyv írójával. Így amikor apróbb infók eljutottak hozzám, és én utána kutatva összepróbáltam illeszteni a kirakós darabkáit, mindig tudtam hozzá fordulni, némi megerősítését, vagy helyesbítésért. Sokat tanultam, hála neki. Fejlődtem. És ez csak előnyömre vált, hátrányomra semmiképpen sem.

  Közben apró-cseprő dolgok is akadtak, amiket szintén a Vámpírokhoz tudtam kötni. Pl. Felvettem a kapcsolatot egy Pálos atyával, hiszen addigra már átláttam azt is, ők mi mindenről tudnak, mennyire okosak és egyebek, így aztán lett volna némi kérdésem egyikükhöz, pláne miután már egy ideje leveleztünk egymással.

  A középső gyerkőcöm is iskolás korba lépett, viszont problémák adódtak vele, így időpontot kellett kérnem egy bizonyos helyen, ami nagyon fontos lett volna neki. Főleg ha sikerül még iskolakezdés előtt bejutni oda, vizsgálatra. Kaptam is időpontot, minden le lett zsírozva, ahogyan mondani szokás. De addig még sok idő volt hátra.

Tehát megbeszéltünk egy időpontot a Pálos atyával, hiszen errefelé járt éppen és tudtunk volna talizni. Neki is, nekem is megfelelő volt az időpont. Csakhogy alig pár nappal a találkozó előtt- amit pedig már nagyon vártam- jött a telefon, hogy lemondta valaki a vizsgálat időpontját, és a fiamra gondoltak, hogy beteszik a helyére. Hát frankó is lenne, csak mivel esett egybe? Naná, hogy az atyával való találkozás napjára. Így aztán döntenem kellett. És én természetesen lemondtam az Atyával való találkozást, mert a gyerek előrébb való.

De tudom, hogy ebben is az ő kezük volt, hogy még csak véletlenül se sikerüljön összefutni senki olyannal, aki esetleg elárulna valamit. Féltek tőlem! Ez az igazság. Bármit is gördítettek elém, megállíthatatlannak bizonyultam, és hiába próbáltak tévutakra vinni, nem lehetett, mert összeraktam a dolgokat. Kisakkoztam szinte mindent, amit csak lehetett.

Clara olykor felbukkant. Nehogy már elfelejtsem, hogy léteznek.

Nem, igazából nem tudom az okát miért is van ez így. Olykor eltűnik, aztán felbukkan. Mindegy, már megszoktam. Mindenesetre jelentkezett, de persze hozta a formáját, hogy hm, hm... csak egyetlen egyet kérdezhetek tőle, bár tudja, kérdésekből milliónyi lenne.

Tiszta cuki-mókus. Én kérdeztem, ő csalódott. Mármint a kérdésben, amit feltettem.- bár azért szerintem nem, viszonyt azt mondta a körülbelüli eseményekkel egyébként is tisztában vagyok, hiszen én vagyok a "kereső". És ezt a Tanács is tudta anno.

Khm... okés. Kereső. De jó nekem. És akkor mi van, ezzel mire is megyek? Bírom, hogy soha nem tud konkrét lenni, csak amolyan Clara-s.

Egyébként pedig nem értettem mit jelent eme jelző, hiszen ha szigorúan akarjuk venni, akkor minden érdeklődő, és kutakodó kereső-nek számít, nemde?

Ennek jelentése és jelentősége csak a későbbiekben derült ki a számomra. Jóval később, néhány év eltelte után. Addig ott lebegett a levegőben, keresői mivoltom fontossága. 

 

Hiába is szeretnénk mindent azonnal, nem lehet sürgetni egyes dolgokat. Vannak, amiket hagyni kell a saját medrében folydogálni. Amit tudnunk kell, idővel úgyis megtudunk. Hát jó, belenyugodtam. Egyébként kezdtem egyre jobban belenyugvó lenni- bár attól tettem függővé, mennyire érdekel egy-egy téma, és mennyire néztem már utána.

7.-8. fejezet

                                                          7.

Elérkeztünk egy kissé fájdalmas emlékhez. Illetve bonyolult és hosszú időszakhoz az életemben. De nem bánok semmit és azt hiszem csak ez számít.

 

   Mint említettem, néhány értelmes ember is megfordult a topikban. Még ha nem is írtak oda esetleg semmit, ám felvették velem a kapcsolatot privátban. Ő is egy volt közülük. Egy kedves lány, akivel jól lehetett beszélgetni ezekről a dolgokról.

Ekkorra már megtanultam helyén kezelni a helyén kezelendőt, vagyis nem belebonyolódni a magánügyekbe, így maradtunk a témánál, és annyira nem kalandoztunk el a személyes dolgok irányába. Mégis megkedveltük egymást.

Ekkor még csak 2012-őt írunk, tehát eléggé az elején történt a vele való megismerkedés. Nem volt fenn egyik közösségi oldalon sem, nem látta értelmét. Ő már akkor átlátta az internet hátrányait is, nem csak az előnyeit.

Beszélgettünk többek között a Vámpírokról is természetesen, és egyik levelében így írt nekem:

-Az egyik vendégemtől hallottam, hogy a vámpírságnak és a spiritualitásnak több köze van egymáshoz, mint gondolnánk. Véleménye szerint, a vámpírok azért vannak, hogy védelmezzék azokat, akik rendelkeznek ezekkel a képességekkel, mármint erős spirituális energiával, mert ezek az emberek fogják majd megmenteni végül a földet.

Ráadásul az ilyen emberek bevonzzák egymást, ezért is tarthatják őket megfigyelés alatt, hogy általuk figyeljék meg azokat, akikkel kapcsolatba kerülnek. Ha azok valamelyikében is megvan ez az energia, vagy mi, akkor azokkal is felveszik a kapcsolatot, és meg is tartják. Mármint folyamatos infókat közölnek vele egészen addig, míg eljön az idő. Azt nem tudom minek az ideje, gondolom az erők egyesítésének, vagy ilyesmi.

 Állítólag vadásznak a spirituálisokra, mert ők az egyetlenek, akik nemcsak hogy szembeszegülnek a felsőbb hatalommal, de energiájuk révén győzhetnek is felettük. És nem csak felettük, de az idegenek felett is! Erről valahol mintha már olvastam is volna. Lehet benne valami, hiszen nem véletlenül tiltották a spirituális dolgokat, és nem véletlenül alakították úgy a papok, hogy az emberek ne higgyenek benne, merüljön feledésbe, és aki mégis űzi ezt a tevékenységet, azt kinevessék, ne vegyék komolyan. Azt már olvastam, hogy az ilyen emberek úgy fel tudják fejleszteni meditációval azt az energiát, ami végül is mindenkiben benne van, hogy az az energia elegendő lenne egy egész város áramellátásához! De ugyanakkor ezek az emberek sohasem a rosszra használják ezt az energiát, csakis jó célokra. Tanításaikban is erről beszélnek. Hát, nem tudom, én nem vagyok annyira spirituális, de azért lehet ezekben a dolgokban valami, nem?

-Hm, ez valóban érdekes, és nem is tartom lehetetlennek.-reagáltam a levelére.- De a vendéged honnan szedte ezeket, kitől?

-Nos a férje a titkosszolgálatnál dolgozik, ezért nagyon sok dologgal kapcsolatban inkább titokzatos, mint konkrét, mert vannak dolgok, amikről nem beszélhet, de hogy honnan szedi az infóit, azt nem árulta el. Nem tudom, hogy a férjétől, vagy annak valakijétől, de nagyon természetes módon beszél róluk, mintha mindig is köztudott lett volna, hogy ők itt élnek, és éltek kötöttünk.

Azt mondta, hogy ő tudna olyan dolgokat mondani, amin nagyon meglepődnék, de aztán jöttek hozzám más vendégek is, így elmaradt a beszélgetésünk. Ő elég gyakori vendégem, ezért nemsokára ismét jönni fog. Próbáltam külön beszélgetésre is invitálni, de azt mondta túlságosan elfoglalt ahhoz, így is épphogy be tudja préselni a rám, illetve magára szánt időt, meg a férje nem is nézné jó szemmel a dolgot. Egyébként nem olyan régen ismertem meg őt, és szerencsére szeret hozzám járni, ezért mindig kiszedek belőle valamit, mikor van rá lehetőségem. Van, hogy többen is vagyunk, olyankor nem szívesen beszél ezekről a dolgokról, mert azt mondta, nem szeretne sem ő, sem a férje állítólagos öngyilkos lenni. Ez ugyanis nagyon dívik mostanság.

A másik dolog pedig, mikor ilyen dolgokról beszélgetünk, mániája, hogy a mobilomat, és az övét is, kikapcsolt állapotban "elzárjuk" a mikróba. Eleinte furcsállottam, de aztán elmondta, hogy a mobilok miért is kerültek forgalomba. Míg az emberek azt hiszik, hogy ez is csak egy kényelmi cikk, mely az ő érdekeiket, éa persze a kényelmüket szolgálja, addig a megfelelő ember a megfelelő helyen simán lehallgathatja, amiről a mobiltulajok beszélgethetnek. Hát, ezen már meg sem lepődünk, nem igaz?

-Nekem már aligha lehet olyat mondani bizony, amin meglepődnék.

Azért ha lehet, engem meg a fórumot ne nagyon hozd szóba.

-Nem említettelek téged, vagy a fórumot, úgy szoktam mondani neki, hogy olvastam korábban valahol a neten. Így nem egyoldalú a beszélgetés, mert én is tudok mondani néhány dolgot, ami persze neki már nem újdonság, és ő is hozzátesz ezt-azt, amit érdeklődve figyelek. Kb 2 alkalommal (kb. két hetente jön) az előtt kezdett hozzám járni, hogy felvettem veled a kapcsolatot. Tőle hallottam először ezekről a hajmeresztő dolgokról, ezért is kezdtem el keresgélni róla a neten, és így akadtam végül rád, illetve a fórumodra. Eleinte nem nagyon hittem benne, vagyis nem tudtam mit is higgyek, de tőled sok dologban bizonyságot kaptam, és most már teljesen nyitottan állok ezekhez a dolgokhoz.

 Én is óvatosabb vagyok ezek után, így mindig csak finoman érdeklődök, hogy ne legyen feltűnő, és részletesen nem szoktam elmondani amit már tudok, csak nagy vonalakban, azt is azért, hogy tudjam, mit mond rá, mi a véleménye róla. Szerintem teljesen jó úton haladsz, mert amiket eddig sikerült kiderítened, úgy vettem észre, a legtöbbről neki is tudomása van. Valószínűleg a férjétől, vagy a barátaiktól. Nem szokott neveket említeni, és vannak dolgok, amik elől elzárkózik, mármint attól, hogy részletekbe bocsátkozzon, de így is érdekes dolgokat szokott mondani. Mondjuk azokról már te is tudsz, de nekem még újak voltak. Legutóbb például azt mondta, hogy azért is nem mondhat konkrétumokat, mert bizonyos emberek védelmét titokban kell tartani. Ha kiderülne, hogy mi rejlik bennük, (valamiféle belső energiát említett) és fény derülne a konkrét személyükre(most emberekről beszélek, nem vámpírokról), akkor könnyen rájuk találnának a "rossz" fiúk, úgy nevezte őket, hogy a kaszt emberei, ha ez mond neked valamit, és levadásznák őket, az pedig nem lenne jó senkinek. Talán legközelebb belemegy némileg a részletekbe is. Jó lenne, mert így még vannak homályos dolgok. Bár, ahogy téged ismerlek, az éles eszednek köszönhetően már talán tudod is, miről van szó!

Akkor még nem annyira tudtam, csak kapizsgáltam, mostanra viszont már egészen jól átlátom- remélem.

Levelezésünk, beszélgetésünk nem volt hosszú életű, legalábbis nem a fenti formában, hiszen történt valami.

Valami, amire nem számítottunk.

                                                         8.

Egy bizonyos ideig nem jelentkezett így kezdtem aggódni, hiszen akárhogyan is nézzük, belekeveredett elég rendesen az egész katyvaszba.

Közben Clara is jelentkezett, ha jól rémlik- hiszen már régen volt- érdeklődtem nála, nem-e tud róla valamit, és közölte velem, hogy ő már több infót nem fog szivárogtatni nekem, sőt akitől kapta az infókat, ő sem. Vagyis a vendége. 

Na most, ekkor rezeltem be kissé, hogy ezt meg mégis hogy a csudába értette?? Nem elég hogy nem jelentkezik a beszélgető partnerem, ráadásul mi az hogy több infót nem fog szoltáltatni? Mire gondol ilyenkor egy józan paraszti ésszel rendelkező emberke?

Semmiképpen sem arra, ami végül kiderült, hiszen szerencsére hamarosan felbukkant.

 Meglepetésemre, nem is akármilyen hírrel érkezett.

-Egy nagyon különös nő tett nálam látogatást. Mikor belépett, azt hittem csak új vendégem érkezett, de mikor ránéztem, szó szerint kirázott a hideg. Még sohasem fordult velem elő ilyen, és leszögezném, hogy a férfiakra bukom, de ez a nő, olyan gyönyörű volt, hogy csak na. De lehet, hogy nem is a külseje volt az, ami elképesztett, hanem inkább a kisugárzása.

Megkérdezte, hogy tudom-e ki ő, és én azt mondtam, hogy nem, de azt hiszem, sejtem. Nem mondott semmit, csak sejtelmesen elmosolyodott. Aztán belekezdett a mondandójába, és én csak néztem nagyokat. Tudott mindent, ami velem kapcsolatos!!!! A nevemet, a címemet, a telszámomat, és azt is tudta, hogy kb. mikről tudok a vámpírokkal kapcsolatosan. Említett téged is.

Azt mondta zűrös vagy, de ez jól jön nekik. Azt nem mondta miért. Annyira nem volt közlékeny bizonyos dolgokkal kapcsolatban, sok kérdésemre nem válaszolt, viszont előállt valamivel, amire nem számítottam. Mivel egyedülálló vagyok, és "jó a vérem" (még a vércsoportomat is tudta!), ezért azt mondta, tenne egy üzleti ajánlatot. Mivel tudják, hogy imádok fotózni, és régebben foglalkoztam divatfotózásokkal, no meg természetfotózásokkal is, elintézik, hogy külföldön, egy mesterfotós tanfolyam elvégzése után, amit ők állnak, együtt dolgozhassak, a legnevesebb fotósokkal, akik beavatnának a fotózás minden rejtelmébe.

Ezt mind a donorságért cserébe, no és persze ezzel hallgatási fogadalom is jár, amit "véresen" komolyan vesznek. Azt mondta, csupán néhány órám van eldönteni, hogy akarom-e, vagy sem. Vissza fog jönni a válaszomért!

Tudom, hogy mire megy ki ez az egész, mármint hogy rólad akarnak "lekoptatni", és ez tényleg egy nagyon jó ajánlat, annál is inkább, mivel már rég óta szeretnék ezzel foglalkozni, csak túlságosan drága lett volna egy jó felszerelés, a tanfolyamról nem is beszélve, de attól függetlenül kicsit tanácstalan vagyok. Tudom, hogy nem dönthet senki helyettem, de te mit tennél??

Beletelt egy kis időbe mire észhez tértem ezek után, de biztosítottam róla, akárhogyan is dönt, én itt leszek és remélem azért még tarthatjuk majd a kapcsolatot.

Azonban féltettem is, hiszen na, mégis csak egy hatalmas váltás. Közben mérges is voltam Rájuk, amiért fogták magukat és belekavartak a dolgokba. Ismét!

Továbbá hibáztattam magam, hogy belekeveredett a fórumom által.

 Ez egyértelműnek tűnt. Én indítottam, és ezzel olyan lavina indult el, ami sok embert magával sodort.

Csakhamar pedig megkaptam tőle a következő üzenetét. Hiába is reméltem titkon, hogy nem ezt fogja választani, valahol mégis tudható volt, hogy -igen- lesz a válasza. Nem a semmiért álltak elő olyan ajánlattal, ami annyira nagyon kecsegtető.

-Hát itt vagyok, és megírom „utolsó” levelemet neked. De csak egyenlőre az utolsó, ugyanis megkérdeztem, és beleegyeztek az időnkénti értesítésekbe ha nem szegek meg vele semmilyen szabályt. Gondolom, ebből már rá is jöttél, hogy igent mondtam. De előtte mindent megkérdeztem, és nagyon megnyugtató a helyzet. Ezeket elárulhatom, ezt is megkérdeztem.

Tehát, aláírtam a szerződést, mely röviden, tömören és érthetően, a lényeget tartalmazta. (apró betűs rész nem volt).

A szerződés bármely fél szempontjából felmondható, nem örökre szól, kivéve a titoktartási részt. Az elengedhetetlen, megszeghetetlen, és örök. Nem beszélhetek róluk soha, ellenben magamról bármikor bárkinek. Ha már nem szeretném a donorságot, mert úgy vélem, a magam lábán is meg tudok állni, akkor felbonthatom az egyességet, de a számat továbbra is tartanom kell. Amíg azt nem szegem meg, élhetem az életem. Kihangsúlyozta, hogy nem azért vannak, hogy ártsanak. Egy időben nem volt lehetőség szerződésbontásra, de a Tanács megenyhült ez ügyben némileg azzal, hogy a titoktartás megszegésének tilalmát figyelembe véve, „kiléphet” bárki, de onnantól kezdve csak magára számíthat, és visszalépésre sincs lehetőség. Mindenki maga dönt az életéről, nem szólnak bele semmibe, mert nem az a feladatuk, hogy bármiben is korlátozzanak, csak a hallgatás, ami számít. Persze szemmel leszek tartva ez miatt, de azt hiszem ez nem újdonság, hiszen eddig is figyeltek néha.

Biztosított róla, hogy végig mellettem lesz, velem utazik, és semmit sem kell egyedül csinálnom. A többit meg fogom írni, ha már ott leszek. Nagyon izgulok, kérlek szoríts, hogy minden rendben legyen!

 

Az út szerencsére nem volt zűrös a számára, bár nagyon elfáradt, de ez érthető.

A későbbiekben is beszélgettünk, leveleztünk, tarthattuk a kapcsolatot. Nagyon jól ment neki a fotózás, ügyes volt. Tudtam, hogy így lesz. Beleadott mindent, csak nem gondolta, hogy ennyire strapás a fotósok élete. Persze közben nyelvet is tanult. És semmit sem bánt meg.

Nekem a hangulatom ingadozott. Ahogyan az életem is, hol fent volt, hol lent, mármint a mindennapi dolgok.

De amikor jelentkezett, azért mindig felvidultam.

-Én jó embernek ismertelek meg. Kotnyeles, de jó!! Én általában mindig a szívemre, és a megérzéseimre hallgatok, és azok azt súgják, hogy jó ember vagy. Ezt különben ők is tudják!

Nem gondoltam volna soha, hogy ez fog velem történni, és mégis megtörtént! Ami akár lehetne némi remény mások számára is, ha éppenséggel beszélhetnék róla, de nem tehetem. Sokszor olyan frusztráló ez az érzés, hogy tudsz valamit, amit mások nem, de mégsem beszélhetsz róla, mert a tét nagy. Ez megőrjít! De persze örülök, hogy így alakult, azt viszont nagyon sajnálom, hogy neked nem alakult úgy, ahogy szeretted volna. Igazából sosem mondtak rólad rosszat, sőt, én úgy vettem ki, hogy van köztük valaki, egy férfi, akinek kimondottan szimpatikus vagy. Mondjuk már jó ideje nem hallottam felőle, és ahogy én tudom, ő nem is tartozik a Tanács befolyása alá.

Tudd, ha a helyzet a világban rosszabbra fordul, és bekövetkezik az, amitől sokan tartanak, neked és a családodnak biztos helyetek lesz. Abban a hitben hagytak, hogy nem kapsz tőlük védelmet, de én tudom, hogy nem így van. Láttam azoknak a névsorát, akik védelemben részesülnek, vagy védettséget élveznek majd, ha oda kerül a sor, és ti is rajta voltatok. Ezt "kisírtam", hogy elmondhassam, főként, hogy ilyen rossz volt a kedved.

Jól elbeszélgettünk így is, hogy ő donor lett. Sőt néhány kérdésemre válaszolhatott is.

 

Egyik levelezésünk alkalmával, megkérdeztem még ezt-azt tőle.

-Néhány kérdés megfogalmazódott bennem. Többek között, mégis milyen donornak lenni, milyen amikor vért kell adnod?
A másik,amit nem igazán értek, hogy ha egyszer vannak függetlenek, mint
ugye "C,", őt üldözik, ám ennek ellenére mégis tartják a
függetlenek a kapcsolatot, más, nem független vámpírokkal is?
Aztán itt vannak a Háttérhatalom emberkéi-na ez is nagyon
érdekelne. Azt tudom, hogy ők a Kaszt emberei, de biztosan sok minden
van,amit még nem tudok róluk. Kíváncsi lennék, hogy ők emberek-e? Mármint nem-e valami keverék faj, vagy esetleg idegenek?

-Az első kérdésed az volt, hogy fáj-e a donorság? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de mint minden mást, ezt is meg lehet szokni. Legtöbbször úgy zajlik, mint egy hétköznapi véradás, tűvel meg tasakkal, de volt már rá példa, hogy csuklóból adtam, mert messzi helyen voltunk éppen és nem volt kéznél semmi más. Na attól eléggé paráztam, de végül is nem volt semmivel rosszabb, mint a tű. A nyáluk elég érdekes. Olyan, mintha enyhe fájdalomcsillapítót tartalmazna, arról nem is beszélve, hogy nagyobb mennyiségben teljesen összeforrasztja a sebet!

Volt egy nagyobb sérülés a lábamon, ami miatt nem húztam soha halásznacit vagy szoknyát, mert csúnya volt a heg, egyébként egy balesetben szereztem még kiskoromban, mikor sikerült biciklivel egy autó elé kerülnöm, szerencsére elég jól megúsztam, de ez a hatalmas heg, egy életre ott maradt. Na, és képzeld, hogy megkérdeztem, hogy ezen is lehetne-e javítani valahogy, mire F. furcsán nézve rám azt mondta: nem tudom, még nem próbáltam soha. Aztán (vigyázat, kicsit gusztustalan rész jön) jól benyálazta a tenyerét, majd rátette a csúnya hegemre. Igaz, hogy 3-szor kellett ezt megismételni, de képzeld, teljesen eltűnt!! Hát bizony akkor ott sírva fakadtam. Akkor persze megint furcsán nézett rám, és azt kérdezte, nem inkább örülnöm kéne? Én meg azt feleltem, én így szoktam örülni. Erre felkacagott. Akkor láttam először és utoljára önfeledten nevetni. Mindig kedves, és mosolygós, de ez mégis más volt. Na mindegy, ez nem is tartozott ide, csak gondoltam leírom.

A második kérdésedre válaszolva, én nem tudok róla, hogy a függetlenek kapcsolatban állnának a Tanács vámpírjaival, mert erre nem igazán van példa, kivéve a C.-s esetet. Ő valamiért olykor felkeresi őket, de gyanítom, hogy arról a Tanács közvetlenül nem tud. Inkább csak neki is vannak segítői, akik persze nagyot kockáztatnak ezzel, de biztosan tudják, miért teszik. Nekem erről nem beszéltek.

Nekem úgy tűnt, hogy a Kaszt emberei eléggé a tabu témába tartoznak. Azt tudom róluk, hogy nem emberek, hanem valami mások, amit F. egy furcsa szóval fejezett ki (persze nem tudtam megjegyezni), de az bizos, hogy én még nem hallottam ezt a szót soha. Tehát, nem emberek, nem vámpírok, hanem egy elég magas szinten lévő idegen faj. Magasabb, mint a vámpírok. Azt vettem észre, hogy inkább csak a velük kapcsolatos dolgokról beszélnek szívesen, a többiről szerintük egyenlőre jobb, ha nem tudok.

Azonban ez is véget ért, és ismét egy fordulat következett be a történetben. Ez aztán már több volt a sok/k-nál.

-Képzeld, éjfél körül, szokatlan látogatóm volt. Valami „nagykutya” azt hiszem, legalább is úgy vettem ki. Személyesen keresett fel, hogy beszéljen velem. Mikor a szobámba lépett, azt hittem dobok egy hátast, mert olyan kisugárzása volt, hogy még a szó is belém szorult. Hirtelen nem tudtam, hogy hívnak. A többségnek nincs ilyen kisugárzása, csak az „idősebbeknek”. Ebből is lehet tudni, hogy ki az, aki már jóval elmúlt pár száz éves. Szóval, először nem tudtam, hogy ki ő, mi ő, persze azt egyből levágtam, hogy más, mint én. Azt mondta, tudja, hogy milyen keményen és kitartóan tanulok, és dolgozom, a munkáim közül is látott párat, és nagyon tetszettek neki. Azt mondta, hogy azért van itt, hogy felajánljon egy lehetőséget számomra.

Ha elvállalom, akkor közéjük kell tartoznom! Ez olyan posztot ajánlott, amire embereket nem alkalmaznak! Egyetlen napot kaptam rá, hogy átgondoljam. Jóságos ég! Csak egyetlen napot!!!

Én szinte naponta találkozom velük, csodálom őket és felnézek rájuk, de hogy olyanná váljak, mint ők?? Jajj, nem tudom!! Azt hiszem, ez egy jó lehetőség, de az is lehet, hogy tévedek. Te mit gondolsz erről? Tudom, hogy nekem kell döntenem, és azt is tudom, hogy kisebb gondod is nagyobb most annál, hogy ezzel foglalkozz, de ha csak néhány mondatban írsz, nekem már az is elég! Fontos a véleményed még akkor is, ha a döntés az enyém! Bár most nagyon úgy érzem, hogy képtelen vagyok a döntésre!! Még a munka alól is felmentést kaptam mára, hogy alaposan átgondolhassam ezt, de csak járkálok fel-alá a szobában, és hol a körmömet, hol a szám szélét rágom idegességemben! Már a donorság lehetősége is elképesztő volt számomra, de ez, túltesz mindenen!

Ha tudsz, kérlek írj valamit, mert menten megőrülök!

Khm... most erre mit is lehet reagálni???

Nem a legjobb irányba haladtunk, viszont volt egy olyan érzésem, hogy a későbbiekben még hallok felőle bizony, és hogy nem a semmiért alakulnak így a dolgok. Ismét csak azt tudtam neki mondani, hogy nekem sajnos nincsen elég nagy rálátásom az egészre, de akárhogyan is döntsön én mellette állok, és vele együtt izgulok, ahogyan akkor is így volt, amikor az előző ajánlatot elfogadta.

Hogy is tudnék elfordulni tőle, amikor azért történik mindez, amiért odatévedt, ahova. Bár közben biztosra vettem, hogy ez volt a sorsa, hiszen már előttem is érdekelték ezek a dolgok. Így aztán ha nem általam, hát máshogyan keveredett volna bele. Egyértelmű volt, hogy mi lesz a válasza számukra. Amint jött tőle a levél, bebizonyosodott, hogy ismét igazam lett.

-Drága Barátnőm!

Az egyik szemem sír, a másik pedig nevet, ugyanis meghoztam végre a döntésemet. Ez már végleges, mert az első döntésem nem ez volt, de aztán végül mégis ez mellett tettem le a voksom. Szóval, ezt nem tudom szebben megfogalmazni: végül mégiscsak őket választottam. Persze ezt ne úgy értsd, hogy veled szemben, mert inkább úgy mondanám, hogy az ember vs vámpír küzdelemben végül a vámpír kerekedett felül. Nem tudom, hogy jól döntöttem-e, és nem tudom, hogy meg fogom-e bánni, de ez lett a vége, és ez már végleges. Nagyon félek, nagyon izgulok, de hiszem, hogy mint máskor is, itt is megállom majd a helyem. A belerázódás hosszas folyamat lesz, ezt már tudom, de bízom benne, hogy abba is hamar belejövök majd, ahogy abban is bízom, hogy ettől függetlenül fogunk még, ha találkozni nem is, de levelezni, ahogy eddig. Tudom, hogy az még sokára lesz, de kivárom, hiszen időm lesz bőven. Most búcsúzom, de nagyon remélem, hogy hamarosan visszatérek! Most jó hogy nem látsz, mert csak szipogok itt, és már teljesen eláztattam a billentyűzetet. Ez most olyan, mintha új életet kezdenék, ezért is olyan félelmetes, és egyben izgalmas.

Nagyon vigyázz magadra és a gyönyörű gyermekeidre! És ne szomorkodj, mert nem veszítesz el. Én amúgy sem hagynám.

Mit is mondhatnék, még jó hogy írnom kell és nem beszélnem, mert a zokogástól egy szavamat sem értenéd.

Tehát ennyi volt, felszívódik mint szürke szamár a ködben, én pedig ülhetek a valagamon, és megpróbálhatom elterelni a figyelmemet, hiszen sokáig nem fogok hallani felőle. A türelem nagy erény- lenne, ha lenne türelmem. Ami nincs. Azonban lehetőségem nuku, tenni bármit is, így marad a kínzó várakozás, hogy talán egyszer, valamikor jelentkezik még. Vagy nem. Sose tudni.

Elkeseredtem. Ismét. Franc az egészbe! Ez végképp betette a kaput, törölni akartam a topikot, megszakítani mindenkivel a kapcsolatot, elfelejteni az egész eddigit! Végképp kiszállni és letojni mindent és mindenkit. Hát kell ez nekem? Hát nem elég zűrös az életem így is? Mi a frászkarikát képzeltem? Mégis mit akarhatok én, a kis senki, aki csak belekontárkodik mindenbe és ezzel az emberek életét veszélyeztetem...

Lelkiállapotom a legnagyobb jóindulattal is kaotikusnak volt mondható.